Főoldal|E-mail | Oldalajánló          
Történetünk Zenekari tagok Rólunk írták Albumaink Fotóalbum Partnereink Kapcsolat Elismerések
Miskolci Dixieland Band Vendégkönyv
2010. Augusztus
2010-08-20
20:00 Encs
2010-08-28
16.00 Miskolc- Lillafüred (zártkörű)
 
 
Neked hogy tetszik új weboldalunk?
Gratulálok, nagyon megnyerő.
Tetszik
Elmegy

 

ZÓLYOMBAN JÁRTUNK!


        

További képek: ITT!

 

Akiket a múzsák kedvelnek

Miskolc - A négy évvel ezelőtt létrehozott díjat a kuratórium eleddig három ízben ítélhette oda. Az alapítvány és az ez éven kibővült támógatóinak elképzelése, hogy a Miskolci Műzsa Díj adományozásával és az ehhez kötődő gálaesttel erősítse azokban a hitet, akik soakt tesznek Miskolc hírnevének öregbítéséért a kultúra művelőjeként, támogatójaként vagy szervezőjeként, akár egyénileg, akár egy szerevezet tagjaként.

A kuratórium elnöke dr. Besenyei Lajos, a Miskolci Egyetem rektora lapunknak azt nyilatkozta: Az elmúlt év végén megtartott ülésen parázs vita alakult ki a díjra jelöltekről majd hozzátette: hosszasan érveltünk jelöltjeink mellett, de megérte, hiszen a vita is azt mutatja, sokan vannak még Miskolcon, akiknek jószívvel ítélnénk oda a Múzsa Díjat, akik sokat tettek azért, hogy ezt a kitüntetést kiérdemeljék. Az idei díjazott a tavalyi Miskolci Gyémánt díjjal is kitüntetett Miskolci Dixieland Band lett, akik több mint egy évtizedes zenei pályafutásukkal méltón érdemelték ki a Miskolci Múzsa Díjat. Hiszen hazai és külföldi fellépéseikkel öregbítették Miskolc város hírnevét, a megyeszékhely kultúráját.

cikk letöltése

2005. év Múzsája a Miskolc Dixieland Band

2005. Múzsa Díjasa a Miskolc Dixieland Band. Első fesztiválkoncertjüket az 1991. júniusi Diósgyőri Dixieland Fesztiválon játszhatták le melynek 2000-től a rendezvény társházigazdái.
A legtöbb hazai dixieland- és jazzmuzsikussal volt lehetőségük együtt koncertezni. 1998-ban koncertturnét tarthattak Louis Armstrong egykori egyetlen magyar származású klarinétosával, Joe Murányival Miskolcon és Borsod megyében. Jósvafőn 1993-óta folyamatosan megrendezett fesztiválukon szinte minden magyar zenekar járt, és vendégül láthattak szlovák és amerikai zenészeket is. A hazai jelentősebb fesztiválokon jártak már, kiemelve Salgótarjánt, ahol 1995 óta minden évben jelen vannak.
Turnéztak Dániában a Maribói és Silkeborgi Dixieland Fesztiválon. Németországban a Stuttgart mellett lévő Esslingen Város ünnepének egyetlen magyar vendékei voltak 1997-től. 2003-ban és 2004-ben részt vettek Anglia legnagyobb dixielandfesztiválján Birminghamben. Tavaly elnyerték a város lakosságának méltó elismerését a Miskolci Gyémántok díjat, idén január 20-án a magyar kultúra napján is őket ünnepeljük a Múzsa Díj Gálaműsorán.

- Nagyon örülünk a kitüntetésnek, és igazán büszkék vagyunk arra, hogy Miskolcon élő zenekarként kapjuk ezt a síjat. Visszagondolva maga az, hogy ezt elértük, talán nem is volt olyan nehéz, mint az, hogy erre méltók legyünk és ennek szellemében tudjuk tovább végezni feladatunkat - hangsúlyozta Balla Miklós, a zenekar vezetője:

cikk letöltése

A múzsák csókja

A múzsák mindig az alkotókat ihletik meg. Szép hölgyek, akik csókkal serkentik a költôket, írókat, festôket, mindenkit, aki alkotni szeretne. De van úgy, hogy ez a csók más homlokra, homlokokra esik, például közéleti, gazdasági emberekére. Ilyenkor születik valami igazán jó ötlet, amely végül is a kultúrát szolgálja majd. A Miskolci Múzsa Díjat olyan üzletem- berek alapították, akiknek úgymond nincs közük a kultúrához. De milyen rossz mondat ez! Hát létezik olyan ember, akinek nincs köze a kultúrához? Mindenkinek van - legfeljebb nem tud róla, úgy érzi, hogy a kultúra, az valami másik világ, nem az, amiben ô él. Annyiban igaza is van, hogy mostanság tényleg úgy tu^nik néha, hogy a kultúra szelleme elköltözött tôlünk egy má- sik galaxisba.

A kik a Múzsa Díjat alapították és most továbbviszik, nemcsak tudják, hogy van közük a kultúrához, hanem azt is tartják, hogy tenniük kell érte - ugyanúgy, mint városukért. Mert rájöttek - és szerencsére sokan mások is napjainkban -, hogy a várost, a mi városunkat, Miskolcot a kultúra emelheti ki szorult helyzetébôl. A kultúra nem valami mellékes tényezô, pénznyelô kanális, hátsó oldal az idegenforgalmi prospektusban - jé, ilyen is van Miskolcon - , hanem erô, ami elôreviszi a várost, ha mu^velôi jól teszik dolgukat.

A kik a magyar kultúra napjának egyetlen civil díját kapták, kapják és kapni fogják Miskolcon, már találkoztak a múzsák- kal. Sokkal elôbb és sokkal többször, mint mielôtt a szép ihletôk nevét is viselô díjat átveszik

cikk letöltése
Copyright © 2010 Miskolc Dixieland Band